"A rendszergazda reggel kihajtja a rendszereket az ólból, eteti-itatja, este pedig visszatereli őket oda."
Talán sokan nem is tudják, hogy van egy nap az évben, amely a rendszergazdák munkájának elismeréséről szól: július utolsó pénteke ez.
Ha jóban vagyunk a rendszergazdával, élvezhetünk némi előnyt: hamarabb kapunk segítséget szükség esetén, apró kiskapukat nyithat nekünk az illető, nem mesél a főnökeinknek arról, milyen oldalakat látogattunk, vagy éppen megmutathatja, hogyan kísérelhetjük meg visszahívni a félreküldött levelet.
Attól, hogy nem értjük, mit csinál vagy mond a rendszergazda, még nem biztos, hogy hülyeség, amit mond. Ha például segítséget kérünk, mert elromlott a gépünk, mondjuk el pontosan, mi történt! Előbb-utóbb mindenképpen rájön, hogy azért sötét a képernyő, mert - természetesen véletlenül - rákattintottunk a "chat with sexy 17 year old Asian girl" hirdetésre, meg utána néhány OK-ra. S ha végül rájön, nem csak a véletlen klikkek miatt fog haragudni ránk, hanem a hiba keresésével eltöltött idő miatt is.
És ne akarjuk jobban tudni, mit mennyi idő megcsinálni! Lehet, hogy az az általános benyomás: egy informatikus borzasztó lassan javít meg bármit is, de ennek nyilván oka van. Például az, hogy tényleg ennyi időbe kerül megszerelni (vagy az, hogy dolgozik legalább egy jó nő a légtérben). Mást nem.
Minden év júliusának utolsó péntekén ünneplik világszerte a Rendszergazdák Megbecsülésének Napját. Ne feledkezzünk el róla! A világhálón jó ötleteket is adnak, hogy mivel ajándékozzuk meg a nekünk kedves Rendszergazdát.
Nos, a rendszergazda nálunk ma egészen extrém módon ünnepelte meg magát: ebédet főzött, előre eltervezve. Bevásárolt, majd nekilátott a rendszergazdához méltó, akkurátus módon. Azt, ugye, nem kell mondanom, hogy az alapos előkészület több lépcsőből állt: először is megtekintette Hargitai Gyuri barátunk videóját, amelyre a forgatásról még haloványan emlékezett – hiszen ő állt az egyik kamera mögött. Gondosan kijegyzetelte a lényeges lépéseket, a hozzávalókat. Elmosogatott, szépen letörölgetett mindent, aztán látott csak neki.
A szép, egyforma paradicsomoknak először is eltávolította a szárát, majd két lépcsőben megmosta őket. Megtörölgetés után következett a héjának lehúzása: bemetszés kereszt alakban, forrázás – és e sorok írója innentől fogva már nem lehetett tanúja a főzésnek, mert szúrós tekintetek zavarták el, a kis fényképezőgépével együtt.
Úgy jó fél óra múlva bekukkantott: melyik petrezselyem a jó?
Majd egy újabb fél óra múlva már mennyei illatok kezdtek lengedezni a konyha felől. Az udvaron el is kezdtek érdeklődni: ugyan mi finom készül? Mi ez a nagyon jó fokhagymás illat? Nekünk meg már a gyomrunk kordult, hiszen a delet már rég elkongatták – de hát tudjuk, az informatikusok lassan javítanak meg mindent amúgy is. Egyébként meg minden jó dologhoz idő kell, a borhoz, a szexhez, a főzéshez is.
Amikor aztán belopakodtunk a konyhába, már az asztal meg volt terítve, a tészta főzővize lobogva forrt, a paradicsommártásban pedig ott rotyogott a frissen szedett babér, a bazsalikom, borsot darált bele.
Megtudtuk, mi ez az ünnepi menü: paradicsomos húsgombócok orsótésztával, Hargitai Gyuri receptjét adoptálva. Az íze nagyon rendben volt, a tálaláshoz kell még egy kicsit gyakorolni.
Csurig jóllakottan e jeles nap alkalmából szeretettel köszöntjük a Rendszergazdánkat - és az iránta érzett nagyrabecsülésünket a legközelebbi rendszerösszeomlás után egy nagy tál saját készítésű süteménnyel fejezzük majd ki!
Halmos Monika Rozsakunyhó
